HAZA | HITVALLÁS | A TÉMÁRÓL | EMLÉKEK | ÜNNEPSÉGEK | BELÉPÉS |
![]() |
Hat kémény |
A régi mozdony kocsijait vontatva, nehézkesen vonszolta magát az utolsó pár száz méteren útja végén. Nyögve és sóhajtozva gördült, mintha menetelne a nyitott kapun keresztül, amely fölött a boltozatnak a következő volt a felirata: "Az igazság föl fog téged szabadítani". Az üdvhadsereg nagy sátrában minden készen állt az érkezettek fogadására: Leves, tea vagy kávé, kedves szavak, egy mosoly és keksz mindenkinek, ahogy a kanyargós oszlopok elhaladtak a stratégiai módon elrendezett állások sora mellett. Cigaretta, balkáni dohányfélék, még szivar is volt ott látható, bár nem a legjobb fajta, mert háború tombolt ezer kilométerre, az ezer kilométer hosszú fronton. A világrész egyfajta szükségállapotban volt, takarékosság uralkodott. Miután ettek, kipihenték magukat és felfrissültek az első zuhany után, a megérkezetteket vallásuk szerint választották külön: katolikusok jobbra, reformátusok balra, hetedik napi adventisák középre, amíg a puritánok, mormonok (hatan voltak!), buddhisták, animisták és az egyetlen lengyel sintoista az irányítás kecskelábú asztala mellé gyülekeztek. Ateisták, agnosztikusok és materialisták tizenkét fős csapatokban alkották a reményen túliak brigádját a szükségállapot osztályban - furcsa kinézetük miatt alantas munkákra osztották be őket, mint vécépucolókat és edénysúrolókat a konyhai brigádokba. Egy "zsírfolt azon az edényen" akár hét napi elzárást is jelenthetett számukra. Egy felekezetek fölött álló papnő - a politikai korrektség miatt ott is megvolt a befolyása - elénekelte a szabadkőműves "Korszakok sziklája" című ének első sorait a tábor zenekarának, "A halál együttesének" mikrofonjába. Mániákus gesztusai föllelkesítették a katolikus baritonokat, hogy ellenpontjai legyenek a református szopránoknak, míg a héber kántorok basszust énekeltek és a nonkonformisták tenorokként improvizáltak - fantasztikus ökumenikus kísérlet az összhangra. De az ördög hamarosan fölemelte csúf fejét "Ti nem énekelni és tralalázni vagytok itt, disznók" ugatta a parancsnok (egy kaodaista?). "Mindannyiótoknak megvan a kiutalt munkája, és a teljes feladat egy világrész élelmezése!" |
EMLÉKEK ÉLŐ MONDATA |